2017. március 19., vasárnap

Kanári 6.rész

6. rész
Eredeti történet : LINK 



Kezek a csípőjén. Ajkak a fülén. Meleg lehelet a nyakán. A haját félresöpörték. Egy mély, eufórikus nyögés sodródik át a zenén.

Fények. Egy tucat különböző színű fény, és mind a szeme előtt egyesül és mosódik össze. Alkohol illat és pia, cigi füst és valami édesebb. Oh Istenem, mennyire szeretett bulizni.

-          Nagyon szexi vagy – mondta egy mély buja hang mögűle.

Bill kacagott. Basszus, a piától mindig olyan lányos volt. – Tudom – válaszolt pimaszul, és várt a mögötte ülőtől a reakciót. Az ajkai már a nyaka hátsó részén voltak és lassan a válla felé tért el.

-          Menjünk fel.

Bill szemei tágra nyíltak, és egy pillanatra körbe kellett néznie, hogy meggyőződjön arról, hogy hol is van. Amikor megerősödött benne a tudat, hogy a saját szobájában, a saját ágyában van, nyugodtsággal fújta ki a levegőt, amit eddig bent tartott.

Sötét volt a szobában, semmi nyoma nem volt annak, hogy a napsugarak bekukucskálnának a függönyön keresztül. Mérgesen jegyezte meg magának, hogy már megint az ébresztő órája előtt ébredt fel. Álmosan pillantott az órája felé, ami a szoba másik végében volt az asztalon, éppen 5:01-et mutatott.

Még legalább egy óráig nem fog megszólalni, de kivánszorgott az ágyból és kikapcsolta. Tudta, hogy amúgy sem tenne semmit abban a plusz egy órában, így annak sem lett volna értelme, ha visszafeküdt volna. Inkább lezuhanyzott és próbálta magát ráncba szedni.

Az elmúlt időben ez a színvonal csökkent, hogy csak egy melegítőben és nagyon minimális szemfestékkel jelent meg az iskolában kedden, és ezt mindenki szóvá tette. Bill az emléket felidézve felhördült, és közben képmását bámulta a fürdőszobai tükörben. Azon tűnődött, hogy vajon az iskola bezárna-e, ha ledúratná a haját és elkezdene olyan nadrágot hordani, amiből félig kint van a segge.

Valószínűleg.

Aztán végigmérte magát – fáradtnak nézett ki. És soványabbnak. Nem emlékezet rá, hogy az arccsontja ennyire kiugró lett volna. Még a haja is valahogy elvesztette a fényét. Ridegnek tűnt, mint egy próbababa.

Egy rövid, elégedetlen sóhajjal Bill kirázta a fejéből ezeket a gondolatokat és elkezdett zuhanyozni. Ma péntek volt, és csak túl akart esni a büntetésén sértetlenül.

Bill felhorkant.
-          Jó vicc. – Ahogy kimondta a szavakat belépett a meleg zuhany alá, és már előre félt azoktól a pillanatoktól, amiket át kell élnie.

Az iskola lassan telt, és annyira figyelemre méltatlan volt, mint a hét további részében. Ribancos pillantások Sloanetől, a barátai békén hagyták, hogy ne idegesítsék őt,  Zoey és az aggodalom ittas szemei.... utálta. Mindet. És valójában haza sem mehet addig, amíg nincs vége a foci edzésnek.

És ha már a foci edzésről beszélünk, épp ide vitték léptei, egy elfajzott formája a Szégyen Sétának. Ahogy Bill utat engedett magának az iskolai csapat foglalt öltözőjében, a hosszú csempézett folyosókkal szemezett, amit két oldalon öltözőszekrények vettek körül, a végén pedig… Mr. Donald volt.

-          Kaulitz! – dördült fel a hangja, miközben Bill közelebb ment hozzá. Hideg volt és a falak valami beteges kék színre voltak festve. Ha egyszer választania kéne egy helyet, ahol öngyilkos lesz…
-          Igen, uram – válaszolt, mindenféle lelkesedés nélkül.
-          Sosem gondoltam volna, hogy valaha is látni foglak a foci pályán – mondta Donald lenyűgözve.

Bill mosolyra húzta a száját. Mert természetesen, ő a meleg srác, aki még el sem tudja indítani a labdát, és ettől valahogy kevésbé lesz férfi. Bár, még így is messzebbre tudja dobni a labdát, mint a becses hátvéd a suli csapatból.

Nem is próbálta megjátszani magát Bill.
-          Igen, én sem gondoltam volna.

Bill bámult, amíg Donald köhögött, kellemetlenül érezte magát.
-          Nos, semmi különlegeset nem terveztem számodra. Úgy gondoltam segíthetnél a felszereléseknél – mondta tömören, megfordult és elindult az ajtó felé, ami a pályára vezetett és intett Billnek, hogy kövesse.

A pálya kitárult a szeme elé, gól vonaltól gól vonalig, az iskola játékosai pedig a pályán voltak és már elkezdték a gyakorlatokat. Néhány ember lézengett a pálya szélénél, akikről úgy gondolta, hogy majd ők lesznek az emberei az elkövetkező órában.

-          Beckett! – szólt Mr. Donald, ahogy a vonalhoz közeledtek. A fiú, aki Bill Andreas néven ismert közelebb kocogott az edzőhöz, amikor az intett. – Beckett, Kaulitz – mutatta be őket egymásnak. – Ma veled fog dolgozni, találj neki valamit, amit csinálhat – mondta rövidre zárva, alig figyelve a két tinire.

Bill ránézett Andreasra, akit sosem volt lehetősége megismerni. – Mizu? – üdvözölte és a másik fiú csak megpöccintette a saját állát elismerésképp.

-          Oké, tehát Bill. Valójában, amit mi csinálunk itt az az, hogy gondoskodunk a vízről és a törölközőről. Kihozzuk a felszerelést és figyelünk arra, hogy rendben legyenek a sisakok…. és elment. – mondta Andreas, ahogy az edző elsétált.

Aztán egy lenyűgözött arckifejezést vágott, és Billre nézett. – Hah. Vicces, hogy tényleg azt hiszi, hogy mi csinálunk bármit is – mondta hamis lenyűgözöttséggel a hangjában.

Bill körbe nézett. – Hogy? – tűnődött hangosan és körbepillantott a többi diákon, akik a kispadoknál ültek.

Andreas vállat vont. – Nem t’om. – mondta röviden, és megfordult és egyik kezét Bill vállára tette. Bill lefagyott, de visszafogta magát és Andreasszal elindultak előre. Még mindig nem volt benne biztos, hogy hova viszi, Billnek pedig össze kellett szednie magát.

-          De te, barátom, te leszel ma mindenki kedvence – mondta Andreas szarkasztikusan. – Mert te leszel a vizes fiú. Jól hangzik, mi?
-          Nem igazán – vágta rá Bill, ezzel nevetésre késztetve a másik tinit.
-          Hé, az legalább könnyű – mondta védekezésképp Andreas és elvette a kezét Bill válláról. És miután Billnek széleskörű tájékoztatást adott arról, hogy hogyan kell a vizet hordani, egy percig sem habozott tovább és csatlakozott a többi társához. Bill a srác után nézett.
-          Lehet megölöm magam ma éjjel.. – tűnődött el.

Az edzés hátra lévő része soha véget nem érőnek tűnt – köszönet Andreasnak, mert vagy azon élvezkedett, hogy Billel kötekedett, vagy éppen kiijesztette belőle a szart is, és Bill pedig próbált nem belehalni a megaláztatásokba.

Bill próbált elfoglaltnak és koncentráltnak tűnni mindeközben, még úgy is, hogy észrevette két előző ágyasát a pályán. Megforgatta a szemeit, hetero srácokkal dugott, de nem akarta beköpni őket.

Miközben próbálta elkerülni a szem kontaktust az egyikkel közben lépteket hallott maga mögött.

-          Hé, vizes fiú. Adj egy kicsit.

Bill megfordult és már neki akart kezdeni egy nagy adag káromkodásnak, de az illető felkapta őt.

-          Gustav! – zihálta Bill hitetlenkedve, közelebb lépett és megölelte őt. Már olyan rég óta ismerték egymást, még az is fura lett volna, ha kiakad az érintéstől. – Mi a franc, nem is tudtam, hogy a csapatban vagy.
-          Hátvéd – mondta büszkén Gustav.
-          Ami…egy fasza pozíció, és.. – hebegte Bill.
-          Ez azt jelenti, hogy én blokkolom a támadókat, Bill – világosította fel. Ámulva nézett Gustav. – Mi van veled… már egy ideje nem is láttalak.

Bill beleharapott az alsó ajkába, és a jókedve eltűnt egy kicsit.

-          Oh, hát igen.. fáradt voltam és el kellett egy kicsit bújnom a szobámba – próbálta oldani a helyzetet egy nevetéssel, és imádkozott az istenekhez közben, hogy a barátja vegye be ezt a dumát.
-          Fáradt? – grimaszolt Gustav.
-          Ja, hát én se tudom..

Gustav összeráncolta a szemét, látni lehetett rajta, hogy mondani akar valamit, de inkább megtartotta magának.

-          És hogy nézek ki a pályán? – kérdezte egy nagy önelégült vigyorral az arcán.


A beszélgetésük után körülbelül tíz perccel az edző megfújta a sípot, és Andreas ez után öt percig próbálta győzködni Billt, hogy lépjen be a kisegítőkhöz véglegesen. Bill már az öltözőben volt egyedül és a használt törölközőket dobálta a szennyeskosárba. Ahogy a büntetése végződött, úgy gondolta, hogy a por törölgetés nem lett volna ilyen izgalmas.

Bill önelégülten mosolygott. Ki gondolta volna, hogy jól érezheti magát buli helyett máshol is?

Ámbár úgy érezte, hogy ez rövid éltű lesz, mert léptek hangjait hallotta a távolból. Három másodperce volt, hogy felkészüljön rá.

-          Szia Bill – mondta egy férfias hang, ami túlságosan is ismerősnek tűnt számára. Bill megforgatta a szemeit és felé fordult, így szemtől szembe állt Jonnal, az egyik dugó pajtásával. Bill felsóhajtott.
-          Menj innen Jon – figyelmeztette, és olyan ideges lett, mint soha. Először is magára azért, mert egy ekkora ribanc volt, másodszor is az univerzumra, mert az úgy gondolta, hogy ő nem érdemelhet meg egy kis szünetet.

Jon, a kócos barna hajával és mély csokibarna szemeivel, egyértelműen a helyesebbek közé tartozott. És teljes mértékben baszható kategória, Bill szemszögéből. Erős karok és nagy kemény kezek, amivel megragadhatta őt, és feszes izmok, amit végighúzott ujjbegyeivel miközben beléhatoltak újra és újra és újra…

Bill pislogott párat és visszatért a valóságba. Elég! Képzeletben felpofozta magát, koncentrálva az előtte lévő férfira, aki csalódást színlelt.

-          Awh, Bill, ne legyél ilyen – mondta lassan, és közben egy sugalló mosolyt lőtt felé miközben beszorította Billt az öltözőszekrények közé. A kezével a csípője utána nyúlt, de Bill elég gyors volt és eltolta a kezét.
-          Ne érj hozzám – mondta reflexszerűen, és most végre határozottnak tűnt. De úgy nézett ki, hogy ez nem igazán zavarja Jont.
-          A barátnőm nem lesz nálam este. Gyere át. – Bill megforgatta a szemét.
-          Nem hallottad? – kérdezte és nem is próbálta elrejteni az elszántságát. Igen, lehet, hogy összejárt dugni Jonnal és még egy rakat haverjával, amikor a barátnőik éppen hátat fordítottak, de…
-          Én már nem az vagyok – erősködött. Utálta, hogy Jon nem figyelt rá. Miközben próbálta elzavarni közben így szólt: És esküszöm az Istenre, hogy ha közelebb lépsz, akkor elhintem másoknak, hogy Stacy háta mögött mit csinálsz. – Picsába, nem is érdekelte őt. Jon felnevetett.
-          Ugyan már, bébi – érvelt. – Stacy nem nagy kunszt, tudod jól, hogy szeretek veled dugni.
-          Oh persze, húzz sorszámot – mondta Bill és oldalra nézett. Zajt hallott, ami azt jelentette, hogy nincsenek már egyedül. Valószínűleg Jon is meghallotta, mert aggodalom ült ki az arcára, és elindult a másik irányba.
-          Pá – lökte oda félvállról miközben elsuhant Bill mellett az egyik ajtó irányába.

Bill felsóhajtott – végre – volt levegője.

Az öltöző egyik sarkában volt és valójában senkinek nem lett volna oka ott lenni, tehát elég könnyedén vette azt, hogy már nincs is egyedül, úgy gondolta, hogy bárki is volt ott, már valószínűleg elment. Becsukta a szemét, és lecsúszott a fal mentén, egészen egy guggoló pozícióig és a súlyát a sarkára helyezte.

Már nem volt tovább képes erre – túl sok minden van a múltban, amit nem tud kitörölni. És valami oknál fogva senki sem engedte meg neki, hogy elfelejtse.

És ahogy az első elfojtott zokogás kiszökött az ajkai közül Bill beletemette az arcát a kezeibe. Össze fog törni teljesen, ha most nem szedi össze magát. Ha ezek a ronda kék falak és a padló, ami a súlyát tartotta nem lett volna, akkor már rég széttört volna.

-          Oh Istenem, annyira elbaszott vagyok – tűnődött el hangosan, és megtörölte orrát a kézfejével. Az ölébe nézett, próbált olyan dolgokra gondolni, amelyek elég boldogak ahhoz, hogy felvidítsák őt, és ekkor meglátott egy majdnem új pár edzőcipőt maga előtt.

Azt a fajta cipőt, amit a kosarasok hordtak.

Bill vett egy mély levegőt. Ha felnézne pontosan tudná, hogy ki nézne le rá. Tehát nem csinált semmit.

-          Mi a baj Bill? – kérdezte a személy, és Billt teljesen lesújtotta. Az a hang…

Bill nyelt egyet. Mély volt és szexi és pontosan tudta, hogy kihez tartozik. És most, tényleg be volt rekesztve.

Bill felállt a fal mentén és vele szembe találta magát. Eközben feltűnt neki a fekete-sárga kosárlabdás mez, amit viselt, a kosárlabda, amit a combjánál tartott, és a napbarnított, erős kezek, amik felvezettek a válláig.

Majd az arcához, ahol a csintalan, önelégült mosoly volt.

Tom Trumper talán csak pár centivel volt magasabb nála, de abban a pillanatban Bill úgy érezte, hogy toronymagasságú miközben szemkontaktust próbált tartani.

Egy pillanat telt csak el mielőtt a másik fiú neki esett volna, és neki nyomta az öltözőszekrényeknek.

-          Az élet miatt vagy ilyen, vagy csak … hiányolsz valakit? – kérdezte pimaszul, és Bill meg akart halni. Tom kezei már a csuklóját szorították neki az öltözőszekrénynek a feje mellett és mélyen a szemébe nézett.

Tom tekintete tüzes volt és vágy vezérelt. És rövid időn belül rájött, hogy valójában mi is történik, és ettől Bill teljesen megrémült.

-          Ne sikíts! – parancsolta Tom, bár Bill nem volt elég éber a sikításhoz amúgy sem.

Aztán megnyalta az ajkait és úgy nézett ki, mint a macska, aki most kapta el az egeret.

-          Erre vártam – mondta, miközben végig mérte teljesen Bill testét. – Mikor leszel végre teljesen egyedül..  – hajolt közelebb, és az orrát Bill nyakához érintette – Sebezhető… - a szavak csak úgy vibráltak a bőrén és ettől kirázta a hideg.

Bill nem tudta mit csináljon, kivéve azt, hogy ott állt, ahol Tom tartotta. Annyira komisz és megszállottnak hangzott, hogy Bill csak hallgatott.

-          … És csak érezhetlek, mint először. Legelőször. – fejezte be, és ettől Bill szemeit összecsukta szorosan. És egy távoli hangot hallott újra a fejében.

Sssh, ne sírj.

Tom megint az arcához hajolt, és Bill elfordította a fejét. Meglátta a csuklóját, amit Tom még mindig ott tartott.

-          Gyere át később – mondta huncut mosollyal.
-          Tom, ne – kezdett bele Bill, és fejét felé fordította.
-          Emlékszel még a címre, ugye? – fűzte hozzá Tom és elengedte Bill egyik csuklóját és ezzel a kézzel megragadta az állát. A fogása kemény és erős volt, és érezte, hogy a gyomra összeszűkül.

Tom nem adott neki esélyt. És halkan, Bill becsukta a szemét és bólintott, nem merte kinyitni a szemét, amíg nem érezte, hogy Tom súlya már nem nehezedik rá. Amikor kinyitotta a szemét még mindig túl közel volt.

-          Hiányoztál, tudod – suttogta Tom a fülébe, és ettől Bill újra összezárta a szemét.

És egészen addig nem nyitotta ki a szemét, amíg nem volt benne biztos, hogy teljesen egyedül van.

Pislogott egy párat, az előtte lévő szekrényekre koncentrált, és a szemei gyorsan megteltek könnyekkel.

Tudta, hogy Tom végül eljön érte, de remélte, hogy elveszti az érdekeltségét, mielőtt megkeresi.

Billnek hirtelen hányingere lett és majdnem összeesett. A mögötte lévő szekrényeknek dőlt neki, mielőtt a térdei feladták volna a harcot. Alig bírta csökkenteni a becsapódást a kezeivel.

És aztán sírt, és teljesen összetört, ott a csempézett padlón, reménykedve abban, hogy talán az még mindig meg tudja tartani a súlyát.


A masszív kovácsolt vas kapu kinyílt előtte, mint egy óriás, és így megpillantotta a hatalmas épületet, amit védett.


Bill bekanyarodott a kapun és leparkolt a görbe bejáróra. Kedvtelenül vizsgálta Tom házát – más helyzetben lenyűgöző látvány lett volna. De ahogy kilépett a kocsiból és a szabad ég alatt volt, észrevette Tomot, ahogy a bejárati ajtó félfának nekidőlt. Nem is érzett mást, csak azt, hogy épp valahol a pokol kapuja és a test kihasználás között van. 

2 megjegyzés:

  1. Szuper! Már úgy vártam. ^^ Nagyon jó, és most aztán teljesen összekavarodtam Tommal meg a múltjukkal. :D Szóval nagyon várom a folytatást. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sophie-Anne,
      Én is egyre kiváncsibb vagyok (nem olvastam el előre) és hát.. érdekes egy múltjuk lehet. Most már amúgy megpróbálok gyorsabban jönni az új részekkel, de nem garantálok semmit.

      Törlés