2016. november 9., szerda

Kanári 4. fejezet

Kanári
4. fejezet
Fordította: Kaycee
Eredeti történet: LINK



Most először is, azt sem tudta igazán, hogy mi is a problémája. Másod sorban, biztos volt abban, hogy csak túlreagálja. De harmad sorban, negyed- és végtelen sokadjára majd halálra rémült, amikor az apja megfogta, de biztos volt benne, hogy ez tartós állapot lesz.

Nem akarta így csinálni – valójában, megígérte magának, hogy megtanulja lenyugtatni magát. De őszintén, a mai nap nem az a nap volt.

Csak bóklászott körbe-körbe a konyhában vasárnap kora reggel, miután már feladta az alvást. Az őrölt kávé illata töltötte be a konyhát és ettől felfordult a gyomra, ami azt jelentette, hogy nem ártana valamit ennie mielőtt saját magát emésztené fel. De, abban a pillanatban, hogy eldöntötte, hogy az étel nem érdekli őt annyira, egy kezet érzett a vállán.

-          Ne érj hozzám! – kiáltott fel Bill, ellökve a kemény kezet a meztelen válláról. Amikor megfordult akkor vette észre, hogy valójában az apja az, megint, ki akarta saját magát dobni az ablakon. Nem volt módja megmagyarázni ezt a fajta félelmet, amit mostanában érzett, már eleve a saját apja kezétől.

Jorg Kaulitz nem volt egy rossz ember, mogorva volt és hihetetlenül diplomatikus bizonyos helyzetekben, de sosem érdemelt ilyen reakciót. Valójában, Bill biztos volt benne, hogy csak a kávéfőzőhöz akart hozzájutni.

-          Bocsi – fújta ki a levegőt, pislogott egy párat és kiengedte a feszültséget. – Ne osonj legközelebb így mögém – mondta és próbált gyengéden hangzani, de tudta, hogy frusztrált lenne tőle Jorg mindenképp.

Az apja aggodalommal teljes pillantásokat vetett rá, és Bill beszívta a levegőt. Figyelte, ahogy az idősebb férfi megvakarja a borostát az arcán, ahogy mély levegőt vett.

Rápillantott a fiára, aki nem jellemző módon nagyon aprónak tűnt, és talán egy kicsit szégyellte is magát, majd felsóhajtott.

-          Oké, Bill. Még sosem kérdeztem meg ezt tőled, amikor kellett volna, de fiam.. – szegezte neki a kérdést – Mi a baj? – Biztosra ment, hogy minden egyes szót kiemelje, ahogy kiejtette őket, és a kemény tekintet miatt összerándult Bill gyomra. Bár ő nem így szerette volna.
-          Sajnálom apa. Csak megijesztettél, ennyi az egész – mondta Bill, ahogy lehajtotta a fejét és szinte kirohant a konyhából.

El sem hiszi, hogy épp ő volt a tárgya egy beszélgetésnek az apjával, aki történetesen pszichológus szak hallgató volt egy millió évvel ezelőtt, amikor még főiskolára járt. Nem győzhetett. Bill tudta, hogy nem sokára megérkezik az anyja, aki később elvégezheti számára a piszkos munkát.

-          Faszom – sóhajtott fel, ahogy nekidőlt a szobájának a fa ajtajához, és felnézett a plafonra. A külső, amit felöltött és eljátszott lassan kezdte kudarcba fullasztani. – Csak legyen már vége. – Csukta be a szemeit.


Néha nehezen értette meg a dolgokat. Mint, hogy hogyan szerethette a figyelmet. És hogy hogy volt olyan személyisége, ami képes volt a kisujja köré csavarni bárkit, ha akart. Emiatt, és a kitűnő karizmája miatt képes volt meglovagolni a saját életét és ambícióit szinte a semmin alapulva.

És most, e nélkül, rájött, hogy nagyon is sok minden miatt kéne aggódnia.

A barátai szinte már felrobbantották a telefonját tegnap este óta, próbálták elhívni őt bárhova is az először az elmúlt két hónapban. Most először megbánta, hogy több, mint 50 névjegy van a telefonjában, akik valójában barátságosak voltak.

Amíg azon törte magát, hogy érveljen a pozitív és a negatív dolgok mellett a megjelenésével kapcsolatban – és ekkor hallott kopogtatást az ajtón. Őszintén, már várta, egészen azóta várta, hogy megtudta, hogy az anyukája hazaért a munkából egy órája.

Bill megharapta az ajkait. A lámpák le voltak kapcsolva, a szoba sötét volt és úgy tett, mintha aludna, talán így békén fogja hagyni.

Talán nem.

Az ajtó tágra nyílt és a fény beáramlott a folyosóról a sötétségbe és két alakot írt körül, akik az ajtóban álltak.

Bill pislogva ült fel.

És a világítás felkapcsolódott, így megmutatva a két arcot, amik nem máshoz, mint Zoeyhoz és Nataliehoz tartoztak. Bill vádlón nézett rájuk egy jó pillanatig, aztán elfoglalták a szobáját.

-          Tudod Bill, - kezdett bele Zoey, miközben lehuppant az ágy szélére, és Natalie pedig a íróasztalnál lévő székbe. – Nem tudjuk, hogy… mi váltotta ki belőled ezt a depressziót…
-          De úgy döntöttünk, hogy ez nem elfogadható – fejezte be Natalie, majd egymásra mosolyogtak. Lehet, hogy Bill közelebb állt Zozohoz, de a két lány mindig jól kijött egymással.
-          Ki fogsz ma ruccanni – mondta Zoey egy bólintással, és túlságosan is elégedett volt magával.
-          És nem fogadunk el nemet válaszként – szólt közbe Natalie, és Bill szemet meresztve nézte a két lányt.
-          Igazán nem akarok semmit srácok. Nem vagyok olyan passzban.
-          Nem buliba akarunk vinni téged vagy ilyesmi – válaszolt gyorsan Zozo. – Mi csak úgy gondoltuk, hogy megnézhetnénk egy filmet vagy ilyesmi.

Bill elfintorodott – tényleg nem akart sehova sem menni ma este. De a körülményeket figyelembe véve Bill úgy gondolta, hogy egy film lenne a legkevésbé fenyegető.

Felsóhajtott, és erősen küzdött az érzéssel, hogy megforgassa a szemeit.
-          Milyen film?

Körülbelül 10 perc után az oda-vissza szájpárbaj után, hogy illik-e melegítőbe menni egy moziba, Bill végül feladta és elkezdett valami alkalomhoz illőt keresni a szekrényében. A sok hosszúujjú fekete felsőjével szemezett, és úgy gondolta, hogy egy fekete csőnadrágot vesz hozzá, épp ahogy elkezdte levenni a vállfáról, érezte, hogy hozzávágnak valamit.

-          Mi a fasz? – kérdezte zavaradottan, ahogy észrevette, hogy egy piros póló van a lábainál a földön.
-          Miért nem ezt? – kérdezte Natalie, miközben Bill lehajolt, hogy felvegye. – Láttam már rajtad – folytatta, és Bill közben próbálta kivasalni a kezeivel, úgy érezte, mintha azt a színt az arcából csapolták volna le.

Lenézett a groteszk dizájnra, ami a póló elején volt – egymásba hullámzó szürke és fekete vonalak tarkították, és azt kívánta bárcsak áthajíthatná az egész szobán.

Hé, nyugodj le. Ez csak én vagyok, emlékszel?

Bill meghátrált, ahogy az emlék elködösítette az elméjét. Megrázta a fejét és visszatette a pólót abba a fiókba, ahonnan az jött, és közben próbált annyira természetesnek kinézni amennyire csak lehetett.

-          Jól vagy? – kérdezte Zoey, és aggodalmas arccal ugrott fel az ágyról. – Elég sápadtnak nézel ki.

Bill nagyot nyelt és magára erőltetett egy mosolyt.
-          Persze, semmi gond. – Lerántotta a ruháit a vállfáról, ami mögötte volt. – Csak, ezeket fogom viselni.

Mindketten elutasító pillantást vetettek rá és visszaültek az ágyra és Bill észrevette, hogy a szemei már megint azon a fiókon járnak. Majd megfulladt, amikor meghallotta…

Shhh. Ne sírj.


Úgy tűnt, hogy a 22 Jump street nem is olyan rossz film. Normális esetben sosem vette volna rá magát arra, hogy vígjátékot nézzen, de úgy gondolta, hogy ez egy jó alkalom arra, hogy megcsodálja David Francot és Channing Tatumot egyszerre.

Bár, azután, hogy éheztette magát egész nap és most hirtelen a gyomra teli lett popcornnal eléggé émelygősen érezte magát. És nem is vágyott másra, mint hogy lefeküdjön Natalie kocsijának hátsó ülésére, de az előcsarnokban összefutottak pár baráttal, a csillagok valahogy nem Bill kedvére tettek.

Bill úgy tett, mintha ő is a beszélgetés tagja lenne, úgy öt percre, aztán elfordult. Nem azért mert nem találta őket érdekesnek, hanem….

Hanem, az ahogy tovább léptek, és ez sokkal inkább idegesítő volt számára, mint előtte bármikor.

Ahelyett, hogy eljátszotta azt, hogy lépést tart velük, Bill úgy döntött, hogy inkább a körülötte lévő dolgokra kezd el figyelni, annak reményében, hogy talál valamit, ami jobban érdekelni fogja. Veszekedő munkatársak, kiabáló gyerekek, Sloane Hartmann, aki úgy nézi őt, mint egy büszke oroszlán.
PICSÁBA!

Bill szíve egyre gyorsabban lüktetett a mellkasában, ahogy figyelme rá irányult, de tudta, hogy már késő. Már észrevette, hogy őt nézte. De a lány már észrevette, hogy az ő irányába nézett, aki épp egy magas alakba kapaszkodott. Természetesen ez a magas figura nem volt más, mint Tom Trumper.

Úgy tűnt, hogy Tomot nem érdekli Bill, úgy tűnt, hogy ő is a barátaival van elfoglalva, de Bill tudta, hogy ez már veszett ügy. Szegény, őrült, féltékeny Sloane valószínűleg azt gondolta, hogy Bill az ő barátját nézi, ami épp elég indok volt arra, hogy Bill úgy érezze, hogy legszívesebben levetné magát egy szikláról. Nem ért volna sehogy sem szép véget…

Bill oldalba bökte Nataliet.
-          Most már mehetünk? – súgta a fülébe, és ő borderline-aggódóan nézett rá. Aztán fél perccel később, ahogy teljesen megvizsgálta a srác arckifejezését, aztán felismerte a nyugtalan arckifejezést, majd a srác mögé pillantott és összeszűkítette a szemeit.
-          Hé, Zoey, nézd ki van itt – mondta miközben Sloane felé nézett. Zozo a megfelelő irányba fordult és az arcuk ugyanolyan arckifejezést vettek fel.
-          Mégis mit gondol, mi a faszt néz? – köpte ki a szája közül és keresztbe tette a karját.
-          Nem mehetnénk? – kérdezte Bill megint, és már tiszta ideg volt.
-          Nem – komolyan. Ha az a ribanc nézni akar, akkor én is kurvára nézni fogok – mondta Zozo és kikiáltotta a Ribanc-nyilatkozatot. Bill látta, hogy Natalie is ugyanezt csinálja, és hirtelen szörnyen érezte magát.

Minél tovább állt ott, érezte, hogy a teste hőmérséklete megemelkedik és a popcorn elkezd pattogni a gyomrában. Sloane persze Tomon lógott és próbálta ellopni a figyelmét, de már késő volt. Feléjük pillantva Bill látta, hogy az ajkai mozognak, ahogy hozzábeszélt, és próbált annyira szexin kinézni, amennyire csak tudott, de Tom figyelme már másra fókuszált.

Észrevették.

Billt kirázta a hideg – szinte érezte, hogy Tom levetkőzteti a tekintetével.

El sem hiszi, hogy ilyen kínzásnak tette ki magát.
-          Megyek ki – mondta Bill elgondolkodva, ahogy az ajtó felé botorkált. Abban a pillanatban már nem érdekelte, hogy bárki is követi-e , de úgy érezte, hogy….

Ahogy Bill kifordult a sarkon, eltűnve mindenki szeme elől, meggörnyedt és kiürítette gyomra tartalmát egy kukába.

Bill felnyögött.
-          Fasza.




2 megjegyzés:

  1. Szuper az új rész is, és nagyon titokzatos ez a pólós dolog, legalábbis nem emlékszem, hogy eddig lett volna utalás rá, hogy valami rossz emléke lenne róla. Szépen fordítottad, várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, igen! Ezek a visszaemlékezések nekem is újak, mert eddig nem volt jelen ilyesmi a történetben, és én is kiváncsi vagyok, hogy mi lesz , bár vannak sejtéseim :D

      Törlés