Nem ír szerelmes leveleket
He doesn't write love letters by mrsjennakaulitz
Eredeti történet: LINK
Nem ír szerelmes leveleket. Nem mondja ki soha azokat a
szavakat, amiket az emberek fülébe szoktak olyan sokszor suttogni. Nem, ő nem
így működik.
Ehelyett ő mutat, nem mond semmi, csak a gondolatok és a
gesztusok vannak. Elvisz egy folyóhoz és nézzük, ahogy a halak úsznak a felszín
alatt, azt kívánjuk bárcsak mi is azok lehetnénk, bárcsak szabadok lennénk. A
hideg csípős levegő belefújja a hajunkat az arcunkba, kicserepesíti az
ajkainkat. Ő csak mosolyog, ezzel is beragyogva a kis buborékunkat, amiben
élünk. Elvezet a kerthez és megmutatja a kedvenceit, és egy motyogás sem hagyva
el a száját. Látom a szemeiben, a szenvedélyt és a szeretet minden iránt, amit
szépnek tart. De nem ír szerelmes leveleket.
Amikor a Nap eltűnt a horizonton, felvezetett a tetőre és
megmutatta az eget: a Nagy Göncölt, az Orion övet, a Kis Göncölt és az
Eridánuszt. Mosolygok, szeretem a csöndjét, és magamba szívom. Nagyon közel
tart magához, nem mond egy szót sem, nem szükséges. A szerelmünk túl nagy a
szavaknak.
Bill sosem írja le az érzéseit. A mézszínű szemein látni
mindent, amit érez, és a gondolatai a lelkembe égnek. Megmutatja nekem a
hétköznapi dolgok szépségét, amin az emberek általában keresztül néznek; a
levél nélküli fa, az üres nejlon zacskó harca a széllel. Neki ez gyönyörű,
nekem, ő gyönyörű.
A város szélén vagyunk, a lábaink a vízbe lógnak. Megetettük
a halakat, megszámoltuk a felhőket. Hirtelen Bill lecsusszan a dokkról,
beleengedte magát a forrásba. Megfogja a kezem és rám néz.
-
Gyere velem. – Ezt mondják a szemei.
Követem őt hezitálás nélkül, követem a fényemet a sötétségen
át. Belegázoltunk a vízbe egyre mélyebbre és mélyebbre, amíg mellkas magasságig
nem ért. Körbefonta a kezeit rajtam, közelebb húzott magához és az arcát a
nyakamba temette. Éreztem a leheletét a nyakamon, ami megnedvesítette a bőröm
egy vékony felületét.
Mély lélegzetet veszek; körbeveszem magam mindazzal, ami ő.
-
Szeretlek – suttogom, alig hallani a folyó
mozgásától.
Bill rám néz és a szemei mosolyognak. Mindent és semmit sem
mond, minden szót és mégis semmit. Engem néz és a szívem folyamatos húzása még
erősebb lesz.
A szemei felcsillannak és a szívem egyre hevesebben ver.
-
Szeretlek. – A szemeivel beszél hozzám. – Te
vagy a mindenem, és mi örökké együtt leszünk. – Elhiszem neki. Hiszek benne.
Hogy mi örökké leszünk.
A tél beköszöntött hozzánk is, bekényszerített minket a
házba, a meleget és a kényelmet keresve. Bill és én a kandalló előtt feküdtünk,
takarók és a forró csoki tartott minket boldogon. A szemei fényesebbek voltak,
mint a tűz maga, mosolygok, ahogy az ajkaival játszik. Lassan kortyol a
bögréből, de figyeli minden mozdulatomat. Érzem, ahogy az energiája szétárad és
melegíti a testem, érzem, ahogy a szemei a tudatom messzi távlataiba révednek.
-
Gyönyörű – mondják a szemei. – Nekem, te
gyönyörű vagy.
Tisztán látom és elhiszem.
Végül elhagytuk a kényelmet és a meleget adó otthonunkat és
elvitt a tóhoz, befagyott a sok hótól és hidegtől.
-
Jobb, mint a jégpálya – közvetíti játékosan.
Nagy és széles mosollyal válaszolok, a lélegzetünk
összevegyül a kis helyen, ami köztünk van. Felveszi a cipőjét és rácsusszan a
jégre, egyenletes csúszkál az üvegszerű felszínen. Bill a háta mögé teszi a
kezeit és nagy köröket ró le. Figyelem őt, a gyönyörűsége rabja leszek,
kecsessége meglep. Pár perccel később közelebb jön hozzám, kinyújtja a kezeit
felém, hív.
-
Nem – dünnyögöm félénken. – Nem vagyok jó ebben,
csak elesnék.
Bill beletúr a hajába és megrázza a fejét.
-
Badarság, fogadom, hogy csodálatos vagy.
Sóhajtok és elfogadom a kezét, hajlandó vagyok rámenni arra
a felületre, hajlandó vagyok bízni a csendjében. A térdeim reszketnek és
megingok, Bill kacag, de egy hang sem jön ki. Mérgesen mosolygok rá, ahogy
körökben vezet a jégen. Hirtelen megáll és én egy apró nyögéssel belecsapódok.
Bill lenyűgözve rázza meg a fejét, aztán a hátam mögé áll, egyik
kezét a csípőmre, a másikat a csuklómra teszi. A vállával óvatosan meglök, hogy
megmozduljak. Veszek egy mély levegőt és korcsolyázok, ahogy Bill hátulról
irányít. Halkan és lassan mozgunk, az egyetlen hang, amit hallunk az a
korcsolyák hangja a jégen. Bill hirtelen megfordított és szembe kerültem vele,
még mindig közel tartott magához és hátrafele kezdett korcsolyázni. Táncoltunk
a jégen, egy zene szólt a fejünkben valahonnan messziről. Rám nézett, az
érzéseit közvetítette a saját módján.
-
Érezd a zenét, érezd a levegőben. Lélegezd be.
Tehát becsuktam a szemeimet és belélegeztem a zenét, éreztem
a levegőben, ahogy körbe vesz minket, mint egy báb szerelemből és biztonságból.
Bill nem ír szerelmes levelet. Nem mondja ki soha azokat a
szavakat, amiket az emberek fülébe szoktak olyan sokszor suttogni. Ő sosem mond
egy szót sem, sosem suttog, még egy hangot sem. A szerelmünk túl nagy a
szavaknak. Ez az, amink van, és amire szükségünk van.
Itt, otthon vagyunk.
Itt, örökké vagyunk.
Minden véleményt és megjegyzést szívesen várok! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése