2016. július 7., csütörtök

Nem ír szerelmes leveleket

Nem ír szerelmes leveleket

He doesn't write love letters by mrsjennakaulitz

Eredeti történet: LINK

Fordította: Kaycee


Nem ír szerelmes leveleket. Nem mondja ki soha azokat a szavakat, amiket az emberek fülébe szoktak olyan sokszor suttogni. Nem, ő nem így működik.
Ehelyett ő mutat, nem mond semmi, csak a gondolatok és a gesztusok vannak. Elvisz egy folyóhoz és nézzük, ahogy a halak úsznak a felszín alatt, azt kívánjuk bárcsak mi is azok lehetnénk, bárcsak szabadok lennénk. A hideg csípős levegő belefújja a hajunkat az arcunkba, kicserepesíti az ajkainkat. Ő csak mosolyog, ezzel is beragyogva a kis buborékunkat, amiben élünk. Elvezet a kerthez és megmutatja a kedvenceit, és egy motyogás sem hagyva el a száját. Látom a szemeiben, a szenvedélyt és a szeretet minden iránt, amit szépnek tart. De nem ír szerelmes leveleket.

Amikor a Nap eltűnt a horizonton, felvezetett a tetőre és megmutatta az eget: a Nagy Göncölt, az Orion övet, a Kis Göncölt és az Eridánuszt. Mosolygok, szeretem a csöndjét, és magamba szívom. Nagyon közel tart magához, nem mond egy szót sem, nem szükséges. A szerelmünk túl nagy a szavaknak.

Bill sosem írja le az érzéseit. A mézszínű szemein látni mindent, amit érez, és a gondolatai a lelkembe égnek. Megmutatja nekem a hétköznapi dolgok szépségét, amin az emberek általában keresztül néznek; a levél nélküli fa, az üres nejlon zacskó harca a széllel. Neki ez gyönyörű, nekem, ő gyönyörű.

A város szélén vagyunk, a lábaink a vízbe lógnak. Megetettük a halakat, megszámoltuk a felhőket. Hirtelen Bill lecsusszan a dokkról, beleengedte magát a forrásba. Megfogja a kezem és rám néz.
-          Gyere velem. – Ezt mondják a szemei.
Követem őt hezitálás nélkül, követem a fényemet a sötétségen át. Belegázoltunk a vízbe egyre mélyebbre és mélyebbre, amíg mellkas magasságig nem ért. Körbefonta a kezeit rajtam, közelebb húzott magához és az arcát a nyakamba temette. Éreztem a leheletét a nyakamon, ami megnedvesítette a bőröm egy vékony felületét.
Mély lélegzetet veszek; körbeveszem magam mindazzal, ami ő.
-          Szeretlek – suttogom, alig hallani a folyó mozgásától.
Bill rám néz és a szemei mosolyognak. Mindent és semmit sem mond, minden szót és mégis semmit. Engem néz és a szívem folyamatos húzása még erősebb lesz.
A szemei felcsillannak és a szívem egyre hevesebben ver.
-          Szeretlek. – A szemeivel beszél hozzám. – Te vagy a mindenem, és mi örökké együtt leszünk. – Elhiszem neki. Hiszek benne. Hogy mi örökké leszünk.


A tél beköszöntött hozzánk is, bekényszerített minket a házba, a meleget és a kényelmet keresve. Bill és én a kandalló előtt feküdtünk, takarók és a forró csoki tartott minket boldogon. A szemei fényesebbek voltak, mint a tűz maga, mosolygok, ahogy az ajkaival játszik. Lassan kortyol a bögréből, de figyeli minden mozdulatomat. Érzem, ahogy az energiája szétárad és melegíti a testem, érzem, ahogy a szemei a tudatom messzi távlataiba révednek.
-          Gyönyörű – mondják a szemei. – Nekem, te gyönyörű vagy.
Tisztán látom és elhiszem.

Végül elhagytuk a kényelmet és a meleget adó otthonunkat és elvitt a tóhoz, befagyott a sok hótól és hidegtől.
-          Jobb, mint a jégpálya – közvetíti játékosan.
Nagy és széles mosollyal válaszolok, a lélegzetünk összevegyül a kis helyen, ami köztünk van. Felveszi a cipőjét és rácsusszan a jégre, egyenletes csúszkál az üvegszerű felszínen. Bill a háta mögé teszi a kezeit és nagy köröket ró le. Figyelem őt, a gyönyörűsége rabja leszek, kecsessége meglep. Pár perccel később közelebb jön hozzám, kinyújtja a kezeit felém, hív.
-          Nem – dünnyögöm félénken. – Nem vagyok jó ebben, csak elesnék.
Bill beletúr a hajába és megrázza a fejét.
-          Badarság, fogadom, hogy csodálatos vagy.

Sóhajtok és elfogadom a kezét, hajlandó vagyok rámenni arra a felületre, hajlandó vagyok bízni a csendjében. A térdeim reszketnek és megingok, Bill kacag, de egy hang sem jön ki. Mérgesen mosolygok rá, ahogy körökben vezet a jégen. Hirtelen megáll és én egy apró nyögéssel belecsapódok.

Bill lenyűgözve rázza meg a fejét, aztán a hátam mögé áll, egyik kezét a csípőmre, a másikat a csuklómra teszi. A vállával óvatosan meglök, hogy megmozduljak. Veszek egy mély levegőt és korcsolyázok, ahogy Bill hátulról irányít. Halkan és lassan mozgunk, az egyetlen hang, amit hallunk az a korcsolyák hangja a jégen. Bill hirtelen megfordított és szembe kerültem vele, még mindig közel tartott magához és hátrafele kezdett korcsolyázni. Táncoltunk a jégen, egy zene szólt a fejünkben valahonnan messziről. Rám nézett, az érzéseit közvetítette a saját módján.
-          Érezd a zenét, érezd a levegőben. Lélegezd be.
Tehát becsuktam a szemeimet és belélegeztem a zenét, éreztem a levegőben, ahogy körbe vesz minket, mint egy báb szerelemből és biztonságból.

Bill nem ír szerelmes levelet. Nem mondja ki soha azokat a szavakat, amiket az emberek fülébe szoktak olyan sokszor suttogni. Ő sosem mond egy szót sem, sosem suttog, még egy hangot sem. A szerelmünk túl nagy a szavaknak. Ez az, amink van, és amire szükségünk van.
Itt, otthon vagyunk.
Itt, örökké vagyunk.



Minden véleményt és megjegyzést szívesen várok! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése