2016. november 27., vasárnap

Megmaradottak 2. fejezet

Sziasztok!

Végre megérkeztem a 2. résszel. Bocsánat, hogy ennyit kellett várnotok rá, a 3. részre sem ígérek túl korai időpontot, mert elsejétől megyek dolgozni és nem nagyon lesz időm fordítani. Azért majd igyekszek. ;) 
Jobb oldalt találtok egy szavazást, ahol kettő történet közül választhattok. Várom a szavazataitokat. (Oh és bocsánat az apróbb betűkért nem tudtam normális méretűre állítani.)

Nem húzom tovább az időtöket. Jó olvasást!



2016. november 24., csütörtök

Kanári 5. fejezet

Helloka! 
Megérkeztem az új résszel, és előre bejelentem, hogy fogggalmam sincs, hogy mikor leszek ismét "elérhető" ilyen téren. Lassan gyülekeznek a ZH-k, és a vizsgák a fejem felett és erre - mint gondolom ti is megértitek,- nagyobb hangsúlyt szeretnék és fogok is fektetni. Addig is... élvezzétek az új rész adta lehetőségeket
Eredeti történet: LINK
Fordította: Kaycee

2016. november 4., péntek

Újítások!

Helloka mindenki!

Egy kicsit alakítgattam a történetek elérési módjain. (Nincs is jobb dolgom, mint nehezíteni az életeteket ;) )
Tehát a helyzet a következő....
Mostantól csak a cím, az eredeti történet és a fordító személyét látjátok először egy bejegyzésnél. Ahhoz, hogy a teljes bejegyzést láthassátok, használjátok a kis linket, ami a Tovább a bejegyzésre címet viseli....

Kanári by Schmingg 3. fejezet

Kanári by Schmingg
3. Fejezet

Eredeti történet: LINK
Fordította: Kaycee

2016. október 28., péntek

Megmaradottak 1. rész

Remnants - Megmaradottak

By.: emseviltwin

Eredeti történet: LINK

Fordította: Nita


1. fejezet

A levegő már hidegre fordult, ahogy a Nap utolsó sugarai narancs csíkokkal kettéhasították az eget. A lenyugvó nap ferde hosszú ujjai keresztül nyúltak a poron, melyet a konvoj rúgott fel, és a kavicsos íz megült Tom torkában, ahogy nézte a kis csoportot dolgozni, felosztani a vagyonukat, és bepakolni azokat az új járműre.

Ez rossz ötlet volt, gondoltam Tom magában. Ahol azt gondolták, hogy találnak üzemanyagot, hogy feltankolják a Jeep-et, mindenki csak találgatott. Különösen északabbra onnan, ahol voltak. Ez volt az utolsó érintkezési pont a bázis területén és Tom volt az, akinek szemmel kellett tartania a saját benzinkészleteiket hónapokig. Megerősítést ígértek a nyár közepe óta, de most a hideg levegő, kigúnyolva az ötletet a télről suttogott. Mindenhol ugyan ez volt a helyzet.

Tom dühösen rúgott egyet, útjára indítva egy követ a száraz, poros földön. Tizennyolc hónapra érkezett. Három hónapért előörst ígértek neki, mikor elfogadta a megbízást. Jó pénz volt ilyen messze dolgozni, vagy az lett volna. Ha lett volna bármi is amire elköltheti itt a pénzét, Tom biztos volt benne, hogy a fizetős ellenőrzések abbamaradnak valamikor, mielőtt az ellátmányt szállító teherautók megállnak. (szerk.: utalás arra a mondásra, hogy ha ezek a teherkocsik megállnak, akkor Amerika is megáll.)

- Siess! - csattant fel a férfire, miközben csalódottságát az előttük álló útra próbálta összpontosítani, amíg a vezetőjük Tom egyik emberével vitázott. - Hamarosan sötét lesz.

Georg, Tom másodparancsnoka egy frusztrált sóhajjal fordult felé. - Cserét akarnak. - magyarázta.

- Milyen cserét? - kérdezte Tom előrelépve. - Nincs semmijük, amit akarnánk és nekünk meg nincs feleslegünk. - fordult a férfihez és azt mondta. - Gyerünk. Megkaptad az autót, amit akartál és sok szerencsét.

A cigányok voltak az itteni munka legrosszabb részei. Folyamatosan konvojokkal érkeztek, eladni vagy vásárolni akartak dolgokat az utolsó ellenőrzési pontnál az északi fal előtt.
Nem probléma, elméletileg sőt, mikor Tom először elkezdte a cserék jók voltak mind a két félnek. Most a cigányok mindent akartak, amit Tom nem akart eladni. Élelmiszer, szerszámok, üzemanyag. A gyógyszer volt a legrosszabb. Minden penicillin ellátmányt akartak, ami Tomnak a bázison volt. És Tomnak természetesen nem volt mit odaadnia, az orvosi ellátmány hiánya volt az egyik legjobban őrzött titka. Ha az emberei tudnák, hogy nincs védelem az egyik legrosszabb ellenségre, lázadás törne ki.

Szerencsére ezúttal a csoport egy rozsdás jeepet kért. Átkutatták őket és megállapították, hogy vírusmentesek, úgyhogy ha be tudtak szerezni alap dolgokat, amik hasznosak voltak a bázisnak, nem volt okuk távol tartani őket.

Megfordult hogy visszasétáljon a táborba, de a férfi megragadta a karját. - Nem, nem, fizetni kell! - motyogott a férfi közelebb hajolva.

Tom undorodva egy kissé visszább húzódott, ahogy a savanyú lehelet megütötte. Érezte a feltörő késztetést, hogy kezet mosson, a folytonos óvatosságtól, amit az első kitörés napjától beleneveltek.

- Fizetni miért? Mi a francról beszélsz?

- Kifizetjük a terepjárót. - mondta a férfi lelkesen. A hangjának erős akcentusa volt, Tom rájött hogy nem igazán tudja helyileg hová tenni. Valahova délre. Mit csinálnak ezek az emberek az északi területeken? Hosszú útjuk lesz, ha vissza akarnak érni bármely távoli civilizált helyre, természetesen ezt nem tudják megtenni sötétedés előtt.

- Nézd, rendben, mindegy. - Tom idegesen végigfuttatta kezeit a szoros fonatokon, amelyek végigfutotta a fejbőrén. A férfi bűzlött pont, mint a nagy része ennek a kibaszott sivatagnak. - Megmondtuk az árat, ha nem tudsz fizetni, nem tudunk neked segíteni. Mi van, nincs pénzed?

- Nem, pénz nincs. - a férfi a háta mögé intett, majd csettintett.

Egy ajtó nyílt ki az egyik nagy teherautón, ami a konvoj része volt ás egy másik férfi ugrott ki. A csizmája vastag volt, a haja pedig rövidre volt nyírva a fején. A ruhái szakadtak voltak, és por lepte be őket. A teherautó mögé sétált, hogy kinyisson egy nehéz ajtót. Egy pillanatra eltűnt, Tom úgy hitte, mintha erőtlen kaparást hallott volna, mielőtt a férfi súlyos csizmái újra a porban landoltak volna. Alig egy perccel később egy másik pár láb következett.

Meztelen összekötött lábai karcsúak voltak. Tom gyomra összeugrott, ahogy megkerülte a teherautót szorosan fogva a vékony „alak” felkarját.

- Mi ez? - kérdezte hátralépve. - Egy lány? Mi nem üzletelünk rabszolgákkal.

- Nem lány. - sziszegte a férfi betegesen izgatottan. - Danachi... - csúszott ki a szó a férfi rothadó fogai közül recsegő hangként érve Tom füleihez.

Tom megborzongott. A szó sötét tündérmeséket idézett fel forrón izzó szobákról és cigifüstről.
A danachi ősi lény volt, néhányan varázslatosnak mondták, bár hogy ki használna ilyet ebben a világban, Tom nem tudta. A legtöbb amit róluk tudott, hogy a szex körül forogtak. Talán ez az amiből az erejük jön? Ez feltétlenül elég szép volt még úgy is, hogy kosz borította és fájdalmasan sovány volt.

A danachi hosszú, kopott sötét pólót viselt, olyan nagyot, hogy a vékony testén úgy lógott, mint egy ruha, lecsúszva csupasz csontos vállairól. Hosszú kócos haja fehér csomóként fogta körbe arcát. A kezei elöl meg voltak kötve, az igazat megvallva túl gyengének és vékonynak tűnt, hogy harcoljon. Amikor felnézett, szemei sötétek és élesek voltak, mocskos feketével összekent, sápadt piszkos arcán.

Tom érezte, hogy nézése a velejéig hatol.

- Mi ez? - ismételte meg, a feszélyezettsége dühbe csapott át.

Természetesen hallott danachiról, de azt gondolta már csaknem kihaltak, többé nem használva őket, mikor a mágiájukat ugyan olyan nagyon tisztelték, mint a szépségüket. Persze hallotta, hogy adtak el közülük, gazdag üzletembereknek és központi hivatalnokoknak, hogy játékokként tartsák őket, de sosem gondolta volna, hogy valaha a valóságban elé dobnak egyet, megkötözött kezekkel ajándék gyanánt.

- Vidd el. - mondta a férfi és Tom szemügyre vette a lényt. Őt? (Angolban utalás arra, hogy hímnemű lényről van szó. Szerk.)

Előre lökték a danachit és egy kicsit megbotlott, mezitláb kapaszkodott a porba.

- Nincs pénz. - mondta a férfi. Megragadta a láncot, ami a lény csuklójára volt kötve és Tom kezébe adta. - Vidd el cserébe. Nagyon értékes. Varázslatos, varázslatos danachi.

Tom el akarta dobni a láncot és szólni a konvojnak, hogy hagyják el a jeepet. Le kellett volna lőnie őket azért, amit csinálnak. Cserekereskedelem egy élőlénnyel egy jeepért? Tanulmányozta a danachi arcát, figyelembe véve a hátborzongató nyugalmat rajta és a ködös furcsaságot a sötét szemeiben melyek jellegzetesen különbözőek voltak, mint másoknak. Úgy gondolta, át kell adják a legközelebbi embernek ha tudják, bár a szemei körül levő sötét foltokat nem lesz könnyű kimagyarázni.

Az biztos, hogy nagyon szép volt. Tom kényelmetlenül vette tudomásul, hogy hogy nézik az emberei, sarkukra nehezedve hagyták a szemüket végigjárni azokon a hosszú vékony, csupasz lábakon a vacak póló szegélyéig. Kényelmetlenül vette tudomásul, hogy a saját szemeit ugyan úgy futtatta ő is végig rajta.

Mikor Tom újra a lény arcára nézett, a telt ajkai úgy nyíltak szét, mintha mosolyogna. Nedves nyelve és fogai egy pillanatra kivillantak. Tom érezte, hogy valami megmozdult mélyen a gyomrában. Érezte, hogy a tarkóján feláll a szőr és kissé megborzongott. Ez a valami tud olvasni a gondolataiban?

A danachi oldalra döntötte a fejét.

Tom megköszörülte a torkát. - Nem vállalunk felelősséget mások foglyaiért, érted? - mondta. - Ha ki akarod rakni ezt az izét, el kell vinned a központi bázisra. Ez jó két napra van innen.

- Nem fogoly. - mondta a férfi sietve. A danachihoz lépett és megragadva a pólója szegélyéit, Tom felé húzta. - Ajándék. - mondta. - Fizetség.

Tom küzdött a késztetéssel, hogy hátra lépjen, ahogy a férfi Tom felé lökte a lényt. Ilyen közelről láthatta, hogy milyen szép is ez a dolog. Dolog. Tom undorodott azt mondani, hogy fiú, de a férfi azt mondta, hogy férfi volt. Úgy nézett ki, mint egy furcsa keverék egy férfi és nő között, ember és valami más. Gyenge pézsma illat töltötte meg Tom orrát és kissé megszédült.

Idegesen vette le tekintetét a danachiról, oda ahol a férfi már majdnem visszaért a konvojhoz.

- Mi a fenét kéne csinálnom ezzel? - Tom követelőzően kissé rántott a láncon. - Azt gondolod, hogy ez értékes számunkra?

- Varázslat. - mondta a férfi, két kezét összekulcsolta a mellkasán. - Erőteljes mágia. Talán kisegít itt titeket? Adsz neki szexet, ő ad neked varázslatot.

Tom elsápadt. - Szex?

A férfi szélesen elvigyorodott és bólintott. - Igen, igen. Nagyon jó a szexben. - mondta és Tom ajkára kiült az undor. - Talán használhatnád szórakozásnak? - folytatta a férfi. - Nagyon szép, mint egy lány.

Tom észrevette a vágyódást az emberei arcán és hullámként tört rá az undor. Látta a danachi vékony lábait a teherautó hátuljában a szakadt pólójával. Vajon a lény ennek a konvojnak a játékszere volt, mielőtt belebotlottak Tom elhagyatott előörsébe?

Talán további dolgokra is rá tudja venni Tomot, a férfi kinyúlt, durván taszított egyet a lényen és elfordult Tomtól. Durván megrántotta a póló szegélyét letépve azt, hogy felfedje a csupasz és sima sápadt bőrét a danachi fenekénél. A szeme sarkából észrevette, hogy balról az egyik katona előrelépett.

A férfi ajka mosolyra húzódott kivillantva a foltos fogait, ahogy tenyerével a lény farára csapott. - Eh? - mondta. - Tetszik?

Tom grimaszolt és mielőtt tudta volna, hogy mit tesz, megragadta a cigány felkarját és elrántotta a lénytől.

- Húzz a fenébe innen. - morogta. - Fogd a jeepet és menj.

A férfi bizarrul meghajolt és a jeepjéhez sietett, nehéz lábai felverték a port ahogy ment. Volt kiabálás és ajtócsapkodás, ahogy a cigányok siettek elindulni. Tom rájuk összpontosított, nézte hogy sietnek a járműveikhez, mint az apró rovarok a lyukakhoz. Bármi másra fókuszált csak a mellette levő lényre nem. Valami furcsa meleg sugárzott annak ellenére, hogy a levegő már kezdett lehűlni, Tom arra gondolt, hogy az ő leheletét érzi magán, bár a danachi túl messze volt, leszegett fejjel állt a lánc végén.

A konvoj csörögve viharzott el, apró köveket küldve a levegőbe, amelyet felvertek. Tom szemeit összehúzva a por ellen figyelte ahogy az kavarog körülöttük. Amilyen gyorsan megjelentek a járművekkel, olyan morajlással tűntek el a bázistól.

- Mit fogunk csinálni vele? - kérdezte Georg, egyszer csak Tom oldalán.

Tom hátranézett a danachira és sötét szemeit magán találta. - Nem tudom. Mágikus igaz? Talán tud varázsolni nekünk pár kibaszott kelléket.

Georg horkantva röhögött. - Valakinek először dugni kell vele, kerítek valakit. - halkabban folytatta. - Ne gondold azt, hogy sokáig kell önkénteseket keresned.

Körül pillantva Tom látta, hogy egy fiatal katona nyíltan bámulja a danachi vékony lábait, laza, kéjes kifejezéssel az arcán.

- Te! - csattant fel rá Tom és a katona elrántotta róla a tekintetét. - Fogd a felszerelésed és takarítsd ki a zuhanyzókat. Tisztának kell lennie. - sóhajtva fordult vissza Georghoz. - Mit gondolsz, miért kötözték meg? Ezek az izék veszélyesek?

Georg vállat vont. - Nem tudom elképzelni, hogy boldog lennék játékszerként. - mondta. A lényre nézett és grimaszolt. - Nem tetszik. Van valami sötét benne. És kurvára szívesen megszabadultak tőle.

Tom egyetértett. Úgy tűnt, mintha a lény körülöttük vibráltatta volna a hideg sivatagi levegőt valamivel, amitől az idegei kiélesedtek. Mi a francért nem mondta azoknak a cigányoknak, hogy takarodjanak el? Most itt van valaki más problémájával. Mintha az egész kibaszott élete amúgy sem a többi ember problémájával foglalkozna ebben a pöcegödörben.

- Velem marad. - döntött úgy Tom, szabad kezét a nyakára téve. - Nem engedhetjük ki, amíg nem tudjuk, hogy mire képes. Ha szem előtt hagyjuk az összes férfi körülötte lesz. És vidd Gustavhoz. - tette hozzá. - Ennek az izének szüksége lesz orvosi vizsgálatra, azt hiszem.

Georg bólintott. - Előállítom.

Távozott, és Tom visszafordult a lényhez, gyengéden húzott a láncon, ami még mindig a kezén volt. - Tudsz beszélni? - kérdezte.

A danachi újra oldalra döntötte a fejét és a csomós haja lecsúszott meztelen vállain. Sötét szemei végigfutottak fel és le Tom alakján, és Tom hirtelen forróságot érzett felkúszni a nyakán. A lény megnyalta az alsó ajkát és elmosolyodott, sötét és torz volt, ami végigsiklott az ajkain forró éjszakákra és szexre emlékeztetve Tomot. Feje kissé megbillent és sötét szemei Tomot nézték a nehéz szempillák alól.

Egyet pislogott, majd újra elmosolyodott. Kinyitotta az édes száját és azt mondta. - Mester.


2016. október 17., hétfő

Kalóz Tom és a kutyája, Bill (3. /befejező/ részlet)

Nos ahogy ígértem itt is van a befejező "rész". :D

Jó olvasást.


"Pirate Tom and his dog, Bill" 

By.: Zarlina 

Eredeti történet: LINK

Fordította: Nita

Az előző részleteket itt érheted el: 1. részlet   2. részlet


Befejező rész


Bill izgatottan felsikoltott és elkezdte Tomot húzni az első ház felé, majd hamarosan már házról házra jártak sok édességet és dicséretet kapva a jelmezeikért. Bill egyre boldogabbnak és boldogabbnak látszott minden egyes ajtóval, ahol bekopogtak, különösképpen azután, hogy egy hölgy azt mondta neki, hogy nagyon aranyos kutyusnak látszik, és extra adag csokoládét adott neki.
A beszédet sem tudta abbahagyni, megállás nélkül csevegett, amíg végigugrált az utcán, újra és újra arról kérdezve Tomot, hogy miért nincs táskája és miért nem akar édességet. Tom csak annyit válaszolt, hogy látja Billnek van elég extrája és amúgy sem szereti annyira az édességet, de néhány perccel később úgy tűnt Bill elfelejtette a választ és újra megkérdezte.

Tomot nem érdekelte, szerette Billt ilyen izgatottnak látni és megtalálta magában azt a részt, hogy élvezze a Csokit vagy csínyt a kölyökkel, azt is viccesnek találta, hogy elképzelje az utcán sétáló többi ember mit gondolhat róla és Billről, akinek nyilvánvalóan remek fantáziája volt, mert a legtöbbjére ő hamarabb rájött, minthogy Tomnak lett volna esélye jobban megnézni őket.

Úgy érezték, mintha több száz ház lett volna, pedig csak nagyjából tíz lehetett, mikor Bill újra kopogott az egyik ajtón fénylő csokit vagy csínyt mosollyal, a férfi kinyitotta az ajtót, de ezen az éjszakán először nem kaptak pozitív üdvözlést, csak egy nagy grimaszt a férfi ajkán.

- Kifogytunk az édességből. - mondta a férfi és lenézett a hollófekete hajú fiúra. - És mi a fene akarnál te lenni? - horkant fel.

- Dalmata vagyok. - mondta Bill, de a mosolya kissé halványabb lett.

- Inkább úgy nézel ki, mint egy kalap szar, amit az út szélén találni. - vont vállat a férfi és elkezdte becsukni az ajtót, de Tom elkapta mielőtt lett volna rá esélye.

Megbocsásson Uram. - mondta kényszerítve a hangját, hogy halk és kissé nyugodt maradjon. - Nem beszélhet így egy gyerekkel. Azt hiszem bocsánatot kéne kérnie.

- Szerintem nem. - horkant fel a férfi és újra megpróbálta becsukni az ajtót.
- Senki sem kényszerítette, hogy nyissa ki az ajtót Uram. - mondta Tom gúnyosan. - Nem látja, hogy elszomorította? Kérjen bocsánatot.

- Rendben. - ráncolta a homlokát a férfi. - Sajnálom, most pedig hagyjanak békén.

Nem úgy hangzott, mint aki komolyan gondolja, de Tom elengedte az ajtót és nézte ahogy az becsukódik, aztán megfogta Bill kezét és visszavezette a nagyon csendes fiút az utcára.

- Hová menjünk tovább? - kérdezte remélve, hogy egy kicsit felvidítja Billt.

- Haza akarok menni. - motyogta Bill szerényen, és Tom visszatartott egy sóhajt.

Az a rohadt szemét. Ki a fene beszél így a gyerekekkel?

- Hé Bill – mondta gyengéden és legugolt elé – Az a férfi nem volt valami kedves, de semmi baj nincs a jelmezeddel.

- De azt mondta...

- Hallottam mit mondott. - szakította félbe Billt és találkozott Bill szomorú tekintetével. - De olyan sok ember mondta ma este, hogy milyen aranyos jelmezed van, nem igaz? Miért hallgatnál egy emberre, aki nyilván azt sem tudja, hogy miről beszél?

- De...

- Semmi "de", Bill. - mosolygott gyengéden Tom. - Nagyszerűen nézel ki, okés? Te vagy a legédesebb kutya, akit valaha láttam, amit Ő nem látott.

Bill bólintott, de még mindig szomorúnak látszott, miközben Tom visszatartott egy bosszús sóhajt, hogy mekkor hülye barom volt a férfi, Tom kinyújtotta a kezét és ölelésbe vonta a fiút, nyugtatóan megveregette a hátát, ahogy Bill karjai körbefonódtak a nyaka körül és a fejét Tom vállára hajtotta.

- Ne légy szomorú Bibi. - mondta Bill becenevét használva tudva, hogy Bill szereti, de igyekezte mellőzni, mert úgy érezte, mintha egy madárhoz beszélne, vagy valami. - Haza mehetünk, ha akarod, de szerintem kár volna az embereknek nem megmutatni, hogy milyen aranyos kutyus vagy.

- Tényleg úgy gondolod, hogy aranyos vagyok Tomi? - suttogta Bill erősen kapaszkodva belé, amiért olyan kicsi volt.

- Igen úgy. - ígérte Tom. - A legédesebb kutyus.

- Oké. - mondta Bill és hirtelen mosolyogva újra elengedte – Mennünk kell Tomi. - mondta – Következő ház!

- Következő ház. - értett egyet Tom kuncogva és újra talpra állt követve Billt, ahogy házakat választ nekik.

Szerencsére nem találkoztak több negatív seggfejjel, úgyhogy az éjszaka többi része elég simán ment, és pár órával később Bill fáradt volt és haza akart menni, de félúton a boldogság és izgatottság után álmos és nyűgös lett, ami úgy végződött, hogy az utolsó pár háztömbnél Tom végül a vállán vitte.

- Megérkeztünk. - mondta Tom, és letette Billt a bejárati ajtó előtt, így ki tudta ásni a kulcsokat a zsebéből, mikor kinyitotta az ajtót óvatosan megtolta Bill vállait, hogy a gyerkőc bentebb lépjen egy pár lépést, a fiú alig tudta nyitva tartani a szemeit, amíg Tom segített levenni a cipőit. - Itt az ideje ágyba bújni, kis ember. - mosolygott gyengéden Tom és megfogta Bill kezét, bekísérte a fürdőszobába és egy kis civakodás után sikerült rávennie Billt, hogy megmossa a fogait és és lemossa az arcáról a festéket, mielőtt a szobájába menne.

- Jól szórakoztál? - kérdezte Tom, miközben segített levenni a ruháit és belebújni a pizsamájába, azon mosolyogva, hogy milyen aranyosan néz ki, ahogy ült az ágyán és álmos szemekkel pislogott rá.

Bill bólintott és körülnézett a szobában, keskeny ajkai kissé komorabbak lettek.

- Hol van az édesség?

- Oh, azt hiszem lent felejtettük a földszinten. - mondta Tom. - De már megmostad a fogaidat, úgyhogy ma este már nem kapsz. Elég volt az, ami a házak között útközben.

- Itt leszel holnap? - kérdezte Bill és bemászott a takaró alá. - Szeretnék filmet nézni.

- Késő van filmet nézni. - mosolygott gyengéden Tom. - De igen, holnap itt leszek. Ehetünk gabonapelyhet a nappaliban és rajzfilmeket nézhetünk egész délelőtt.

Simone megkérdezte , hogy nem-e töltené ott az éjszakát, mert valószínűleg nem megy haza, a buli későn fog véget érni, és túl sokat ivott ahhoz hogy vezessen, de Tom biztos volt benne, hogy mással fogja ő elfoglalni magát, mint az alvás. Nem ez volt az első alakalom, hogy megkérte töltse az éjszakát Trumperék vendégszobájában, és tudta hogy Simone néha nem is jön haza csak késő délután, úgyhogy tudta, hogy neki kell gondoskodnia reggel Billről.

Nem igazán bánta, Bill általában kedves volt annak ellenére, hogy reggelente túl energikus volt, jó pénzt kapott ugyan, de egyszerűen nem értette, hogy Bill anyukája hogy tudja ilyen gyakran magára hagyni. Nem érzi magát rosszul, hogy Billnek alig vannak barátai? Vagy nem is számított arra, hogy az anyja ott legyen reggel miután Tom vigyázott rá? Ahhoz képest, hogy csak hét éves volt, de megtanulhatta, hogy mikor Tom vigyáz rá este, általában azt jelentette, hogy ő reggel is itt lesz, és nem úgy tűnt mintha szomorú lenne amiatt, hogy az anyja nincs ott vele.

Helytelen volt és Tomnak ez nem tetszett, de nem mintha szólni akart volna erről bármit is. Szüksége volt az extra pénzre és Billt is nagyon szerette, úgyhogy nem kockáztatta, hogy lecseréljék.

- Csinálhatunk forrócsokit? - mormolta Bill fáradtan és egy kicsit sóhajtva lehunyta a szemét,ahogy kis labdává gömbölyödött a takaró alatt.

- Igen csinálhatunk. - mosolygott Tom, felkelt az ágyról és az ajtóhoz ment. - Jó éjt, Bibi. - mondta halkan és lekapcsolta a villanyt, az ajtót kissé nyitva hagyta.

- Jó éjt, Tomi.

Vége.

Köszönöm a türelmeteket, hamarosan újabb fordításokat hozok! 






2016. október 16., vasárnap

Helyzetjelentés


Halihó. :)

Ma befejeztem a "Kalóz Tom és a kutyája Bill" fordítását. Az utolsó részlet valószínűleg holnap kerül fel, mert füzetbe írva 4 és fél oldal, amit ma már nem tudok begépelni. Ezután igyekszek hozni a Megmaradottakból egy részt. :D Igyekszek aktívabb lenni, amikor nem fáj annyira a lábam, akkor a gép előtt vagyok és fordítok. 


Úgyhogy kitartás, holnap jelentkezek. ;)

Puszi:

Nita Müller

2016. október 14., péntek

Kívánság kosár

Sziasztok!

A következőben azt szeretném kérdezni, hogy van-e olyan történet/novella,amit mindenképp szeretnétek látani az oldalon?
Ha van, akkor azt légyszi kommentbe, vagy a chaten jelezzétek. 

Hiszen, akkor elkezdenék dolgozni azton, mert jelenleg csak olyat fordítok, ami éppen megtetszik a szememnek. És hát miért ne csináljuk úgy, hogy mindenkinek jó legyen? ;)


Csók:
Kaycee 

Terápiás kutya

Terápiás kutya

Therapy dog by CatzRuleMe

Eredeti történet: LINK 

Fordította: Kaycee

2016. október 1., szombat

Életjel

Halihó!

Nagyon rég jelentkeztem, és úgy éreztem itt az idő, hogy közöljem veletek még élek. :D
Egész nyáron szinte folyamatosan dolgoztam, alig volt pár szabad pillanatom, és emiatt a fordítás is kissé lelassult.
Naggggggyon sajnálom!
L. főképp tőled kérek bocsánatot, mert tudom mennyire várod a Megmaradottak fordítását. :)
DE ami azt illeti, most lesz rá időm, hogy alkossak nektek, ugyanis 3.-án műtik a bokámat. Kb. 3-4 napot leszek kórházban, utána pedig 1,5-2 hónapot gipszben. 
Úgyhogy tartsatok ki, én is igyekezni fogok és drukkoljatok, hogy minden jól sikerüljön.

Puszillak titeket!
Nita Müller


Ui.: Aki szeretné tartani velem a kapcsolatot (nem emailben), az írhat nyugodtan instaram-on, ott vagyok fent többet. ;)

2016. július 21., csütörtök

Kalóz Tom és a kutyája, Bill (2. részlet)

Sziasztok!

Meghoztam a "Kalóz Tom és a kutyája, Bill" második részletét. Ezen kívül még egy lesz. :)

"Pirate Tom and his dog, Bill" 

By.: Zarlina 

Eredeti történet: LINK

Fordította: Nita


Az első részletért katt ide.

Második részlet:

Nem tudta miért, mert sosem volt az a fajta srác, aki szerette a gyerekeket, de mindig is szeretett Billre vigyázni.
A kölyök édes volt, és ritkán volt vele baj, végül is volt némi rossz vérmérséklete, de sosem kérdezett buta dolgokat. Udvarias volt, és általában csak letelepedett játszani pár deszkás játékkal, filmeket nézett Tommal egész este, és még ha a filmek ostoba mesék voltak is, Tomot az sem érdekelte.

Tom mosolygott, ahogy Bill újra kuncogott, és befejezte az arcának festését egy nagy fekete ponttal Bill orrán, visszatartotta a nevetést, hogy a kölyök milyen aranyosan nézett ki.

- Oké, most már nézhetsz. - mondta gyengéden. - De még nem végeztünk.

- Nem? - kérdezte Bill, és kinyitva a szemét ránézett, Tom újra megrázta a fejét kiérdemelve egy újabb kuncogást a fiútól.

- A ruháidat is meg kell festenünk. - mosolygott Tom. - Állj fel.

Bill tette, amit mondott és Tom elkezdett foltokat festeni a fehér ruháira is, nem foglalkozva azzal, hogy Simone haragudni fog e rá, vagy sem. A nő elfelejtett valódi jelmezt szerezni a gyerekének, és nem mintha nem lett volna pénze, hogy kicserélje ha szükséges, úgyhogy Tom egyáltalán nem foglakozott ezzel.

- Milyen kutya vagyok? - kérdezte Bill és lenézett oda, ahol Tom foltokat festett a mellkasára.

- Dalmata. - mosolygott Tom. - Te leszel a kalóz kutyám.

- Mint Pongo. - kuncogott Bill, majd felemelte a kezét, hogy kissé megemelje Tom rasztáit. - A kalózoknak nincsenek rasztáik.

- Ennek a kalóznak van. - kuncogott Tom, majd Bill vállára tette a kezét, hogy megfordítsa, hogy a hátát is festeni tudja.

- Állj nyugodtan, kisember. - nevetett, mikor Bill próbálta a fejét hátrafordítani, hogy láthassa mit csinál Tom.

- Nincs farkam. - mondta Bill, de nem tűnt szomorúnak emiatt, ő csak megállapított egy tényt és Tom lassan bólintott.

- Tudom. - ismételte majd Tom felállt a földről körbenézett a szobába valamiért, amit faroknak használhatna.

- Állj nyugodtan, okés? - mondta Tom, és a szekrény felé kezdett sétálni. - Hagyd a festéket megszáradni, mielőtt megfordulsz, megértetted?

- Igen. - mosolygott büszkén Bill – Itt maradok!

- Jó fiú. - mosolygott önelégülten Tom, és a mosolya kiszélesedett, mikor Billből kitört egy boldog nevetés. A gyerkőc aranyos volt, nem volt kérdéses, hogy visszautasítsa-e.

Az egyetlen dolog, amit talált és jó lehetett faroknak, az egy fehér párnahuzat volt, de egy vállrándítással megtekerte egy kicsit, és kissé úgy nézett ki mint valami farok szerű dolog. Nem volt tökéletes, de Bill jelmezének többi része sem nézett ki másképp, úgyhogy nem volt lényeges, és biztos volt benne hogy a fiú valamennyire boldog lesz, úgyhogy néhány tekerés után elhatározta, hogy megteszi, visszasétált a gyerekhez, aki még mindig a szoba közepén állt, boldog mosollyal a ajkain nézve a pöttyözött pólóját.

Tom festett néhány foltot a párnahuzatra is, ezután egy pillanatra egyedül hagyta a fiút, hogy kölcsönvegyen néhány dolgot Simone varró készletéből, és mikor visszajött felvarrta a farkat Bill nadrágjára, kifejezetten büszkének érezve magát, hogy előállt egy jelmezzel a gyerkőcnek aránylag rövid időn belül. Nem szeretett volna egy szomorú Billt Halloweenkor, egyszerűen nem lett volna helyes, és amúgy is Tom nem szerette volna az egész Csokit vagy csalunk szarságot végigcsinálni úgy, hogy a fiú olyan jelmezben járkáljon körbe, amit nem szeret.

- Tessék, minden kész. - mosolygott Tom, és odaengedte Billt a tükörhöz. - Tetszik?

- Szükségem van fülekre! - sikított Bill, és a nagy öltözőszekrényhez szaladt, kitúrt néhány dolgot a fiókból, majd újra sikított, mikor megtalálta őket és pár boldog kacajjal visszaugrált oda, ahol Tom állt és feltette a füleket miközben a tükörbe nézett. - Úgy nézek ki mint egy kutya, Tomi?

- Igen, úgy. - mosolygott Tom és kötekedve meghúzta a haját. - Mint egy nagyon aranyos kutya, ami azt illeti.

- Nem vagyok aranyos. – kuncogott Bill, és a nagy barna szemeivel felnézett Tomra. - Én egy veszélyes kalóz kutya vagyok!

- Oh persze, igazad van. - Tom továbbra is játszva bólintott. - És most megyünk és szerzünk kincseket a szomszédaidtól.

- Milyen kincseket? - nézett izgatottan Bill, és nagyokat ugrált, mikor mentek le a lépcsőn a bejárati ajtóhoz.

- Édességet. - kiáltott fel Tom, és Bill kezébe adott egy narancssárga műanyag táskát, amit eddig a zsebében tartott, örült hogy Georg szólt, hogy vigyen egyet a biztonság kedvéért, mert nem úgy nézett ki, mintha Simone hagyott volna valamit Billnek, amiben a cukrot gyűjtheti. - Megszerezzük az összeset. - kacsintott.

- Nem tehetjük! - zihálta Bill, és szemei elkerekedtek a rémülettől. - Akkor a többi gyerek szomorú lesz!

- Oh. - mondta Tom, és segített Billnek a cipőivel. - Igazad van, nem lehetnek szomorú gyerekek Halloweenkor. Úgyhogy igazságosan osztoznunk kell.

- Hogy igazságosan?

- Uhm, úgy, hogy csak egy kicsit veszünk el. - próbálta elmagyarázni Tom. - Úgy hogy csak annyit, amennyit megérdemlünk.

- Kedves kalózok vagyunk. - bólintott Bill, és kinyitotta a bejárati ajtót, türelmetlenül várva Tomra, hogy bezárja azt, mielőtt elindultak volna a kocsifelhajtón keresztül az útra. - Igazából, sosem tudtál gonosz lenni Tomi.

- Oh, nem? - mosolygott önelégülten Tom. - Mi a helyzet azzal, amikor nem engedtem, hogy megnézd azt a horror filmet? Azt mondtad, hogy én vagyok a leggonoszabb ember a világon.

- Nem. - rázta a fejét Bill és tágra nyílt szemekkel nézett Tomra. - Nem mondtam ezt!

- Akkor biztosan rosszul hallottam. - mondta Tom gyengéd mosollyal. - Rendben kisember, hová menjünk először?

- Én dönthetek? - Bill újra izgatottan nézett, és szinte ugrálni kezdett, amíg arra várt, hogy Tom válaszoljon.

- Igen. - kuncogott Tom. - Nem tudtad, hogy mindig az állataidra kell hallgatnod? Nos, ma este te vagy a kutyusom, úgyhogy mutasd az utat.

Folyt. köv. ;)

2016. július 10., vasárnap

Megmaradottak

Remnants - Megmaradottak

By.: emseviltwin

Eredeti történet: LINK

Fordította: Nita


Prológus

Kérem, ne állítsa el a képernyőjét. Ez egy fontos információ a Központi Kormánytól. A normális továbbításod hamarosan folytatódni fog.

Ma reggel körülbelül 3 óra tájban a Közegészségügyi és Polgárvédelmi Központ lezárta a kapukat a sterilizációs fal pereme körül.
Ismételjük, a határok a sterilizációs zóna körül most le lettek zárva.
A közlekedés a védett és nem védett területek között most nem engedélyezett.

Ez az Ön védelmét szolgálja.

Jegyezze meg kérem, hogy az eljárás során elválasztott családtagok miatt írásban fordulhat a Közegészségügyi és Irányítási Központhoz, meghatározott látogatási engedélyért.
Határátlépéses látogatás nem lesz engedélyezve.

Tanácsoljuk a polgároknak, hogy a most hatályba lépő Marshall törvényt egy 19:00 órai kijárási tilalommal érvényesíteni kell az összes védett zónában.
Bármely polgárt, akit ezután az idő után az utcán találnak ellenségnek tekintenek. Bármely polgár, aki kísérletet tesz átkelni a korábbi határkapukon vagy átkelni a falakon, ellenségnek lesz tekintve.

Ez az Ön védelmét szolgálja.

Ismételjük, a határkapuk a sterilizációs zóna körül lezáródtak. Ez az Ön védelméért van.

Krisztus után háromban a védőkupola le lett engedve.

2016. július 7., csütörtök

2016. június 21., kedd

2016. június 15., szerda

Kalóz Tom és a kutyája, Bill (1. részlet)

Sziasztok. 
Ezt a novellát részletekben fogom hozni nektek, mert kissé hosszú. Itt is volna az első. Jó olvasást!


Kalóz Tom és a kutyája, Bill
by.: Zarlina

Tom vett egy mély lélegzetet, hogy megszabaduljon az összes negatív érzéstől, mielőtt felsétál a nagy ház ajtajához, és mielőtt becsengetett rápillantott a jelmezére, azon tűnődve, hogy mi a francot csinál. Utálta a Halloween-t. Utálta. Semmi sem volt rosszabb annál, minthogy felöltözz úgy, mint egy béna idióta és körbejárd a várost, kopogj az emberek ajtaján és bosszantsd őket, hogy kapj egy kis olcsó cukrot.

Nem, Tom sosem volt az a fajta srác, aki szereti a Halloween-t, még akkor sem szerette mikor gyerek volt. Mikor a barátai elmentek "Csokit vagy csalunkozni" ő otthon maradt, régi filmeket nézett a szüleivel és mikor felnőtt, és a barátai Halloween-i bulikba mentek, ő otthon maradt, hogy ugyan azokat a filmeket megnézze egyedül. Sosem foglalkozott azokkal az ostoba hagyományokkal, amit úgy látszik mindenki más szeretett.

Pontosan így tette volna ma is, ha nem lett volna az a kis részlet, hogy az új szomszédjának van egy gyereke, egy gyerek, aki majdnem hét éves volt és imádta őt, és aki könyörgött és könyörgött és könyörgött addig amíg bele nem egyezett, hogy vele megy.
Még mindig nem volt benne biztos, hogy miért egyezett bele, de a gyerkőc aranyos volt, és imádott mindent Tommal, úgyhogy Tomnak nem volt szíve ahhoz, hogy nemet mondjon.

Nem mintha Tomnak nem lett volna jobb dolga, amit csináljon, de nem igazán szerette azt a gondolatot, hogy egy kibaszott kalóznak öltözve járja körbe a várost.

Legalább abban elég szerencsés volt, hogy voltak barátai tonnányi régi kosztümmel, amivel segíthettek, úgyhogy a sok panaszkodás után arról, hogy nem akar úgy kinézni, mint valami eltúlzott csodabogár, de azt sem akarta, hogy nagyon béna legyen, találtak neki egy kalózfelszerelést, ami valahogy bevált a rasztáihoz, és még inkább idiótának érezte magát, amiért el kellett ismernie, hogy egész jól nézett ki. Egy nagyon ostoba módon.

Vett egy újabb mély levegőt, majd becsengetett, átnézett a válla fölött az utca felé, amíg türelmesen várt, hogy az ajtó kinyíljon. Még nem voltak kint sokan, még kicsit korán volt, de tudta hogy ennél csak rosszabb lesz. Gyűlölt ebben az utcában lakni Halloweenkor. Be kellett zárnia az ajtókat leoltani a fényeket, és semmibe venni mindenkit, aki kopogni akar az ajtaján. Nincs az az Isten, hogy ő pénzt pazaroljon arra, hogy ostoba gyerekeknek adjon cukorkát, és nem szeretné meginvitálni azokat az apró elfajzottakat, hogy tréfáljanak vele, úgyhogy egyszerűen úgy tett, mintha nem lenne otthon.

Az ajtó kinyílt és Bill anyukája Simone Trumper állt előtte. Nem üdvözölte őt illően amíg telefonált, helyette csak biccentett és intett, hogy jöjjön be, nehogy egy másodpercet is elvesztegessen a telefon túlvégén levő személytől.

Néha Tom eltűnődött, hogy azt az átkozott telefont a fülére ragasztotta-e, mert csak nagyon ritkán látta anélkül. Mindig beszélt valakihez, amikor először átment, hogy megkérdezze tud-e Billre vigyázni, akkor is vonalban volt. Végül letette a telefont, hogy feltegyen neki néhány kérdést és meggyőződjön arról, hogy olyan megbízható, mint ahogy a szomszédaik mondták neki hogy az, de amint végeztek és eldöntötték, hogy mikor kell átmennie, már a ház elhagyása előtt visszatért a telefonálgatásokhoz.

Belépett és megrázta a fejét, ahogy Simone még mindig beszélt amíg kereste a kabátját, megpuszilta Billt, aki csendesen állt a konyhaajtóban, aztán minden szó nélkül elment valamilyen Halloween-i buliba a munkahelyére, és ez volt az ok amiért szüksége volt Tomra, hogy még egyszer vigyázzon Billre.

Sosem volt otthon, Tom úgy érezte, hogy több hétvégét töltött Truperéknél, mint a saját otthonában, és nem akart arra gondolni, hogy ez az egész rossz Billnek, aki alig ismerte az anyját. Sosem mesélt történeteket arról, hogy ő és az anyukája mit csináltak azon a pár hétvégén, amikor Tom nem volt ott, vagy vagy szülinapi történeteket, vagy akármi mást. Mesélt néhány történetet arról, hogy mit csináltak a nagyijával, amikor iskola után ő vigyázott rá, de nem úgy tűnt mintha az anyjával bármikor is csináltak volna valamit.

Hogy hol volt a gyerek apja, Tom nem tudta, és nem is akarta megkérdezni. Ez nem az ő dolga volt, és nem is akart senkit felzaklatni. Amellett, nem gondolta, hogy a férfinek nagy része lett volna a családjukban, mivel sehol sem voltak róla képek és Simone és Bill sem említette őt soha.

- Hey, Bill. - Tom gyengéden rámosolygott és lekuporodott a holló hajú fiú elé. Nagyon félénk fiú volt, nem számított, hogy Tom mennyiszer vigyázott rá, ő akkor is nagyon csendes volt egész addig, amíg egy kis időt együtt nem töltöttek és el nem lazult. - Ez a te jelmezed?

Ránézett a fiú ruhájára , ami tiszta fehér volt, egyáltalán nem volt különleges, de Billnek mindig furcsa ötletei voltak, úgyhogy senki sem tudhatta mire gondol. Képes volt rá, hogy valami igazi ötlet legyen mögötte, és Tom nem akart az lenni, aki kritizálja.

Bill lenézett és csendben bólintott, de nem tűnt boldognak, úgyhogy Tom egész biztos volt benne, hogy valami baj van.

- Elmondod nekem, hogy mi vagy?

- Egy szellem. - suttogta a fiú.

- Egy szellem? - mondta Tom, majd bólintott. - Okés, értem.

- Kutya akartam lenni. - motyogta Bill. - De anya elfoglalt volt, úgyhogy nem tudtunk elmenni venni.

- De nincsenek meg azok a fehér kutyafülek, amit akkor vettünk, mikor a játékboltban voltunk? - kérdezte Tom, és az ujját Bill álla alá tette, hogy a srác ránézzen. - Nem tudnád azokat viselni?

- Nem nézek ki úgy, mint egy kutya. - mondta Bill szomorú hangon, és Tom kezdte nagyon megsajnálni. Nem elég, hogy az anyja megszabadult tőle Halloweenkor, de még arra sem vette az időt, hogy megvegye a gyerkőcnek a rendes jelmezt és most Bill szomorú, mint ahogy bármelyik gyerek az lenne, ha nem kapnák meg a jelmezt, amit szeretnének, a legnagyobb éjszakán egy gyerek életében. Nos, a Karácsony és a születésnapok után, természetesen.

- Tudod mit? - válaszolt Tom mosolyogva. - Azt hiszem tudunk neked választani valamit, gyere.

Megfogta Bill kezét és átvezette őt a nagy házon, fel a srác szobájába, és amíg Bill leült a kedvenc szőnyegére, Tom átnézte a gyerek cuccait, megtalálva a vízfestékeket, amiket keresett. Letette őket Bill elé, majd bement a fürdőszobába, hogy megtöltsön két bögrét vízzel, felkapta az ecseteket és gyengéden mosolyogva, keresztbe tett lábakkal leült Bill elé.

- Kutyává változtatlak téged, rendben? - mosolygott, fogott egy ecsetet, majd bevonta fehér festékkel. - Csukd be a szemeidet és addig ne nyisd ki amíg nem mondtam. - mondta és várta, hogy Bill ráfigyeljen, majd az ecsetet a fiú arcához érintette, amíg Bill azon kuncogott, hogy Tom csiklandozza őt, Tom lassan fehérre festette az arcát, vigyázva nehogy festék menjen a szemébe.

- Most már nézhetek? - kérdezte Bill mikor meghallotta a hangot, hogy Tom az ecsetet a bögre vízbe tette, a szomorú tekintete eltűnt, és apró mosoly jelent meg az ajkán.

- Nem. - vigyorgott Tom és felvette a második ecsetet és némi fekete festékkel sötét foltokat festett Bill arcára, azon mosolyogva, ahogy Bill kuncogott.

Folyt. köv.




2016. június 12., vasárnap

Hello World! :D


Sziasztok!

Mint az oldal címéből is kiderült, azzal szeretnénk a következőkben foglalkozni, hogy TH-s fanfic fordításokkal látunk el Titeket.

Remélem/Reméljük, hogy kellő képpen szeretni fogtok minket.  ;)


Kaycee